E-mail cím: info@randidoctor.hu

Telefon: 06-70-425-8818

Ezért fáj az elutasítás

Lázár Gergely
2013. szeptember 17.

Az elutasítás az a fajta emberi sérelem, ami talán a legintenzívebb. Megélni azt, hogy valakinek nem kellünk, hogy egy helyen nincs szükség ránk. Történhet ez állásinterjú során is, de a társkeresésben sokkal élesebb pengét jelenthet, főleg akkor, ha önbecsülés terén ingoványos talajon állunk.

Ezért fáj az elutasítás

Volt olyan pszichológiai kísérlet, ahol szimulált környezetben megvizsgálták, hogyan hat a kiközösítés egy emberre. Már a legenyhébb vizsgálati feltételben is azt bizonyították be, hogy negatívan hathat az önértékelésre egy olyan ártatlan helyzet, amikor két ember (aki egyébként beépített) dobál egymásnak egy labdát, amiből a harmadik, kísérleti személyt konstans módon kihagyják. Anatómiailag szintén igazolt, hogy a kiközösítés pontosan olyan idegrendszeri, sőt fiziológiai hatásokat indít el az emberben, mintha valós fájdalmat élne át. Ennek részletes kifejtésébe nem megyek bele, valószínűnek tartom, hogy nem ez érdekel titeket a legjobban. Azért hoztam ide a kiközösítést az elutasítás témájához, ugyanis a visszautasítás is egyfajta kiközösítés. Legalábbis szerintem. Ugye, ha valaki egy csoportban bármi miatt antipatikus, nem kívánt személy, elég hamar aktív vagy passzív formában kiszorul a társaságból, ennek következtében túlélő stratégiákra kényszerül az életben maradáshoz. Gondoljunk csak egy gyerekre, akinek muszáj védekező mechanizmusokat kifejleszteni annak érdekében, hogy el tudja viselni valahogy szülei negatív bánásmódját.

A kiközösítés során ugyanazt a sérelmet éljük át nagyban, mint kicsiben, amikor valaki azt mondja nekünk: "figyelj ide, engem te nem érdekelsz". Nem a magyarázat a lényeg, hogy miért, bár némely esetben, ha pozitív módon meg tudjuk fogalmazni sikertelenségünk okát, az segíthet minket a megküzdésben (például azt mondja nekünk a szimpatikus hölgy/úr, hogy nem akar kapcsolatot, mert most jött ki egy házasságból és romokban van az élete).

Ha mindezt tudjuk, akkor érdemes fontolóra venni a következőt. Ha már elutasításra kényszerülünk bármi miatt (mert nem tetszik nekünk az illető, egyedül akarunk lenni, stb.) és ő nem játszmázva, vagy a "szevasz vazze, kő kóla?" stílusban közelít meg minket, hanem intelligens, tisztelettudó formában, akkor köszönjük meg a gesztusát, hogy felfigyelt ránk és kezdeményezésével kimutatta, hogy érdekesek vagyunk a számára. Egy udvarlási kísérlet, legyen annak bármilyen a kimenetele, mindig erősíti a másik önértékelését, hiszen arról szól, hogy "látok benned valami értékeset". Ezután viszont nem kell megindokolnunk cselekedetünket, hiszen ha csak magamból indulok ki, én úgy gondolom, egy férfinak el kell bírnia a vereséget is.

Ismert az a fajta hozzáállás, amin gyakran meglepődök, hogy az elutasítást, akkor ha ismerkedünk, könnyedén kellene felfognunk, túl kéne rajta röppennünk. Ezt részben igaznak, részben hibás feltételezésnek tartom. Nem lehet csak úgy továbbszaladni, ha tetszik nekünk valaki. Fontos, hogy elfogadjuk, emberből vagyunk és bizony rossz az, ha olyan személy mond nekünk nemet, aki számunkra nagyon vonzó és kívánatos. Ebben a felgyorsult világban viszont igen nehéz mindezt ideális formában megvalósítani. Az ismerkedés, udvarlás tánca sem ilyen idilli legtöbbször, hiszen nem egyszer eldönteni sem tudjuk azt, hogy valaki akar-e tőlünk valamit vagy sem, vagy a rengeteg negatív tapasztalat miatt már nem is merünk őszintén közelíteni a másikhoz.

Nehezebb a helyzet olyankor, amikor valaki már egy létrejött párkapcsolatban érzi magát elutasítva. Adott esetben azért is ment bele, mert nem akarta, hogy nemet mondjanak neki. A másik csak mint egy alamizsnaként beleegyezett, hogy "na jó, akkor járjunk". Ilyen felállásból kitörni eszméletlenül nehéz lehet, és ördögi kört alakíthat ki az, amikor napról napra éreztetik valakivel, hogy nem elég jó és csak szívességből vannak vele, így egyre lehetetlenebbé válik a szakítás is, mivel az így tulajdonképpen elutasított fél el is hiszi, hogy más lehetősége nincs. Gyakori ez olyan felállásban, amikor egy megromlott párkapcsolatban az egyik ember destruktív kritikával kezdi illetni a másikat (példának okáért a férfi tesz negatív megjegyzéseket a nő külsejéről). Az elutasítás ugyan a viszony kezdetén még nincs jelen, de a szaporodó játszmák meghatározó elemévé válhat ez a fegyver, ami a destruáló félnek azzal a játszmaelőnnyel szolgálhat, hogy "tessék, leszóllak téged, de még így is velem vagy, hiszen nem tudsz nélkülem élni".

Mindez természetesen előfordulhat még kevertebb és furmányosabb módokon is, most is csupán néhány példával igyekeztem szolgálni erről a jelenségről. Azt hiszem, a helyes hozzáállás a visszautasítás kezeléséhez az lehet, hogy elfogadjuk, hogy az élet jót és rosszat egyaránt ad és meg merjük élni azokat az érzéseket, melyek hol az egyikből, hol a másikból fakadnak. Ha van igen, akkor van nem is. De, hogy optimistábban fogalmazzak, ha van nem, akkor létezik igen is. És persze elengedhetetlen egy egészséges önbecsülés megszerzése, mert ezzel sokkal könnyebbé válhat, hogy elbírjuk az életünk természetes részét jelentő fájdalmakat is.

© 2010-2018 Randi Doctor Team. Minden jog fenntartva.
Adatvédelmi szabályzat

Látvány és kivitelezés: Scarab Design Kreatív Stúdió logó